Mint írtam, a pályázatok értékelésekor figyelembe veszem nem csak a mások által írt véleményeket, és azt, hogy mennyire tetszik az ötlet másoknak is, és fontos az is, hogy egy adott ötlet mennyire ragad meg akár egyszerűségével, akár gondolatával, mintájával... azaz akármi amitől hirtelen felindulásból nagyon szeretném megvalósítani! ... de most problémába ütköztem és a segítségeteket kérem.

Minden pályázat nagyon szép és ötletes terv, olyannyira, hogy bármennyire is sakkoztam, dönteni nem tudok, hogy melyik legyen az az EGY terv amely nyer, hiszen mind nyerő lehetne. Ezért, bár nehezen, de sikerült kiválasztanom hármat, amelyeknek a megvalósítása nem egyszerű és a legnagyobb kihívást jelentené. Kérlek, segítsetek kiválasztani azt az egyet, amely tervet szerintetek kidolgozhatom és megalkothatom mint a februári pályázat nyertesének járó nyereményt.

Nos, íme a Februári összesítés: 7 pályázó, 16 db pályázatot töltött fel a Mozaikvilág FB olalára. Az összes feltöltött pályázat itt található.

A pályázat sorozat indításakor úgy terveztem, hogy minden hónapban lesz egy-egy téma, a nyertes pályázatokat mindig a kiírást követő hónapban készítem el a megálmodójának. A játék lényege, hogy minél inkább személyre szabott legyen a nyeremény, és, hogy annak ötletelésében némileg szabad kezet kapjatok. Úgy érzem, hogy ennek a pályázatnak nem volt nagy érdeklődési köre - a téma nem mozgatott meg csak 7 pályázót. Ennek a miértjei természetesen foglalkoztatnak.


A Szivárvány időközben sajnos visszalépett így másikat soroltam helyére:

 

 

 

Szerző: Hamupupocska  2012.03.08. 14:54 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik nyereményjáték

Nos, új év, új tervek, új lendület  .... és mivel a Mozaikvilág Blog 2012.01. 21-én lett 1 , azaz egy éves :))) , úgy terveztem, hogy mostanában megünnepeljük ezt néhány villám játékkal, rendszeresen havi pályázatokkal és mindenféle meglepivel.

Tehát vágjunk is bele, és  ezennel induljon is az ÚJ JÁTÉK is! :)

Úgy tervezem, hogy minden hónapban lesz egy-egy téma, a nyertes pályázatokat mindig a kiírást követő hónapban készítem el a megálmodójának. A játék lényege, hogy minél inkább személyre szabott legyen a nyeremény, és, hogy annak ötletelésében némileg szabad kezet kapjatok. :)

Tehát, a februári pályázat témája: Házszám /Ajtószám

1. - gondold át milyet szeretnél magadnak, vagy bárki másnak akit meglepnél vele

2. - fogalmazd meg pár sorban az elképzelésed, hogy mi legyen rajta, milyen színvilágban,  készíts egy akármilyen kézzel, vagy géppel készült rajzot, vagy illusztrációt, montázst, vázlatot - nem kell mesterműnek lennie :)

3. - a FB Mozaikvilág falára töltsd fel a képet, írd hozzá az elképzelésed. Ne feledd, röviden indokold meg, hogy miért pont ilyenre képzeled a Te házszámodat, ajtószámodat - azt is elfogadom, hogy ez illik a lábtörlőhöz, tehát nem kell fantasztikus regényben gondolkodni. :)

4. - írjál véleményt a többiek terveiről

Beküldési határidő:  kiírástól  - 2012.02.29. - ig

FONTOS: A tervek elkészítésénél kérlek vegyétek figyelembe, hogy annak mérete max 30 x 30 cm legyen. Kisebb lehet, ha az az igény, akár téglalap alakú, vagy boltíves stb, csak ne haladja meg a 30 cm-et sem magasságban, sem széllességben!  - utcanevet ne kérjetek bele, mert a 30 cm nem teszi lehetővé - hacsak nem Ásó u. :)

5. - Egy személy maximum 4 pályázattal vehet részt a játékban.

RÁADÁS NYEREMÉNY: a beküldött pályázatok (beküldött képek) legaktívabb kommentelői és szavazói (lájkolással lehet szavazni) közül valakit egy Mozaikvilág gyűrűvel ajándékozok meg! Üvegbe zárt tavaszi kollekció: KLIKK ide a KÉPEKÉRT

A pályázatok értékelésekor figyelembe veszem nem csak a mások által írt véleményeket, és azt, hogy mennyire tetszik az ötlet másoknak is, hanem azt is hogy egy adott ötlet mennyire ragad meg akár egyszerűségével, akár gondolatával, mintájával... azaz akármi amitől hirtelen felindulásból nagyon szeretném megvalósítani! :)))

Sok sikert!

Szerző: Hamupupocska  2012.01.30. 12:50 2 komment

Címkék: mozaik nyereményjáték lakásdekoráció üvegmozaik

Ha szeretnéd megnyerni a képen látható medált, nem kell mást tenned, mint:

1. - lájkold a FB oldalam, ha még nem tetted
2. - oszd meg a mozaikvilág FB játékfelhívásos képet az üzenőfaladon
3. - írj egy kommentet a kép alá

Amennyiben szerdán, 22:00-ig meglesz az 500 LIKE, akkor a nyertes megkapja a medál mellé a hozzáillő gyűrűt is, ha csak később jön össze az 500 LIKE, akkor csak a medált kapja!

IRÁNY a JÁTÉKRA! - klikk ide

 

Szerző: Hamupupocska  2011.10.10. 10:40 Szólj hozzá!

Címkék: ékszer mozaik nyereményjáték

Eljött a nagy pillanat, amikor sorsolni kellett az első játék nyerteseit.

Emlékeztetőül:

A sorsoláson mindazok részt vettek akik a felsorolt feltételeket mindegyikét teljesítették ez időpontig:
- megosztotta a játékkiírást a saját üzenőfalán
- lájkolta a Mozaikvilágot
- lájkolta, osztotta vagy megjelölte a Játék albumban a kedvenc gyűrűket
- megválaszolta az üzenőfalon talált kérdést (Melyik gyűrűt szeretnéd megnyerni az 5-ből?)

Játék vége október 1-én este 21:00:
- ha ez időpontig a profilon elértük a 300 LIKE-ot, akkor az 5 gyűrűből 3 db-ot sorsolok ki, ha nem akkor csak 2 db-ot
- ha ez időpontig elértük a profilon a 400 LIKE-ot, akkor 4 gyűrűt az 5 ből
- ha ez időpontig meghaladtuk a profilon az 500 LIKE-ot, akkor mind az 5 gyűrű gazdára talál

Vegyes érzelmekkel zártam a játékot, mert kiírásnál nem gondoltam arra, hogy az emberek nagyon rohannak, ebből kifolyólag felületesen vagy csak figyelmetlenül olvasnak, és most bebizonyosodott, hogy sokak figyelmét elkerülte bizony az a tény, hogy nem elég lájkolni, nem elég megosztani, vagy nem elég válaszolni a kérdésre, sőt olyan is volt, aki azt gondolta elég kommentbe azt írni, hogy "megosztva", holott ennek sehol nyoma sem volt sajnos ... Örülök a sok csatlakozónak, a támogatóknak, a szurkolóknak, a játékos kedvűeknek, de szomorkodok, azok miatt akik most talán figyelmetlenségből nem kerültek be a mostani sorsolásba - ebből tanultam is, így a következő nyereményjáték már egyszerűbb lesz, sokkal átláthatóbb, és mindenkinek egyértelmű - hogy minden játékosnak legyen meg az esélye, és, hogy nekem is egyszerűbb lesz a sorsolás folyamata. :)

Sokan játszottak, ezt köszönöm, de jöjjön tehát azok listája, akik minden feltételt teljesítettek:

   
1 Kiss Barbara
2 Katalin Dósa
3 Anett Széles
4 Andrea Szabados
5 Péter Antanek
6 Károly Tóth
7 Nikolett Csónó
8 Imola Bíró
9 Reni Binder
10 Dóra Nagy
11 Dóra Tehenes
12 Nikolett Csuka
13 Andi Németh
14 Istvánné Ujvári
15 István Csóra
16 Csilla Gyöngyékszer
17 Monika Bujna
18 Erika Geczki
19 Márta Hrubiné Nyikos
20 Kata Sinkó-Széles
21 Pálfalvi Ivett
22 Szajcz Kriszta
23 Andrea Benedek-Ruzsom
24 Zsanzi Magó
25 Laluja Valéria
26 Nagyné Gabriella
27 Aranka Váradi-Czinczár
28 Edina Mezei
29 Edit Lesinszkiné
30 Varga Rita
31 Tímea Orsai
32 Mariann Murvai
33 Finc Edina
34 Barbara Muhari Nagy
35 Ujvári Marcsi
36 Borbély Anna
36 Berényi Zoltánné
38 Németh Zoltánné
39 Németh Annamari
40 Kis Döníz
41 Henrietta Ducsai
42 Adrienn Szileszki
43 Gréta Bácsalmási
44 Linda Gr
45 Judit Breznyik
46 Andrea Bíró
47 Ildikó Veress
48 Zsuzsanna Wittmann
49 Gőcze Ildikó
50 Adrienn Mészáros
51 Gabriella Ultmann-Barsony
52 Homán Katalin
53 Tamara Tenyi
54 Storcz Er
55 Nikolett Nyúzó
56 Anett Dull-Szabó
57 Erzsébet Nagy
58 Regina Nagy
59 Netty Oláh
60 Anita Csorbáné Veszeli
61 Bölöni Szidus
62 Brigitta Vámossy
63 Zsuzsanna Nagy
64 Kinga Darabos
65 Krisztina Sarokné Aczél
66 Adrienn Kántor
67 Szileszki Angéla
68 Dia Csabai
69 Katalin Krascsenits
70 Rita Nyisztorné Vas
71 Zita Leskó
72 Ildikó Mikó
73 Dezsőné Tényi Teodóra
74 Horváth Andrea
75 Petrás Lászlóné
76 Zsuzsa Bukovinszki
77 Renáta Lukács-Ruzsom
78 Melinda Dudok
79 Zsuzsanna Herceg
80 Anna Tepliczky
81 Dorottya Tóth
82 Szilvia Szakács
83 Veronika Szlávik
84 Benkőné Mónus Ágnes
85 Jánosné Burbucs
86 Köte Erika
87 Oros Monika
88 Tilda Piko
89 Gabriella Gősi
90 Kasza Bernadett
91 Rita Káplár
92 Eszter Toth
93 Szilvia Barka
94 Vivien Szijjártó
95 Lászlóné Főző
96 Rabi Ildikó
97 Tímea Takács
98 Ildikó Tassi Lászlóné
99 Ágnes Plánka
100 Tóth Edina
101 Borsay Enikő
102 Ujvári Annamária
103 Banga Anna
104 Barbi Bíró
105 Csilla Farkasné Szabó
106 Krisztina Adrienn Balla
107 Eszter Szikora
   

Aki most nem nyert, ne szomorkodjon, máris dolgozom ki a következő játékot, már csak azért is, hogy kárpótoljam azokat is akik figyelmetlenségből kimaradtak bármely feltétel nem teljesítése miatt, és azért is, hogy a többiek is ismét játszhassanak :).

Kérem a nyerteseket, jelentkezzenek. A sorsoláshoz segítségül a random.org véletlen számgenerátort hívtam íme a három nyertes szám 88, 60 és 42:

Szerző: Hamupupocska  2011.10.02. 13:57 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik nyereményjáték

süti beállítások módosítása