Nem, nem. Semmi erkölcstelen, semmi büntethető, semmi kőkemény fetisiszta hajlamokkal fűszerezett polgárpukkasztó dolog, még csak nem is adócsalás,  ... bár lehet, hogy attól még elítélendő - vagy ha mégsem, legalább egy korbácscsapást, egy fenékbebillentést, de minimum egy letolást érdemelnék. :)
  • Nos, miről is beszélek? 
Mindenképp tartozom egy bocsánatkéréssel azoknak akik hűségesen a blogomat követték,  követik - hálás köszönetem érte! :) .  Igen - több  hónapra felszívódtam - bár nem önszántamból, és nem teljesen, mert a Mozaikvilág Facebook profilját azért nem hanyagoltam teljesen el.
Sajnos, másfél évig olyan munkát voltam kénytelen elvállalni, amely munka mellett nem maradt időm és energiám úgy alkotni, ahogyan a szívem diktálja, sőt követeli - hiszen számomra az újítás alap- , az alkotás pedig létszükséglet. Szenvedtem is, hiányzott is az, hogy sokkal többet alkossak, és azt lépésről lépésre itt meg is osszam Veletek. 
  • No de most ennyit a  rinyából!
Képzeljétek, újból itt vagyok, váltottam, változtattam és teljes gőzzel belevetettem magam valami jóba. Erről majd később! 
Aki rendszeresen olvasta a firkáimat, az tudja, hogy sokszor hirtelen feje tetejére állítom a körülöttem lévő világot és onnantól kezdve olyan vagyok mint a buldózer - és mindent megmozgatok, ahhoz, hogy megvalósítsam azt ami mocorog a fejemben. :) . Nem, nem agybogár amely éppen készül éhen halni. 
Alkotok, nap mint nap - és  közben mégis azt éreztem, hogy valami mégsem az igazi, ezért hirtelen felindulásból nekiestem a saját kuckómnak, és átalakítottam. 
  • Kiürítettem, kifestettem, csináltam egy faltól-falig érő asztalt, ahol fent a TV mellett, akkor is alkothatok ha már a terasz, az udvar, a faház sötétbe borult - és nem kell szembesülni a nappaliban vonatszerencsétlenséget idéző képként a szétterített tengernyi apróságaimmal, ragasztóimmal, szerszámaimmal, amiket a gyerekeim eddig kénytelenek voltak kerülgetni .... :) 
Most nem írok itt a mozaikról, az ékszerkészítésről sem, azokról az új alkotásokról sem amelyeket közben már elkészítettem -  azokról a következő bejegyzésekben majd sorra írok.
Imádom az új szobámat! Még kicsit kupis, de napról napra alakul. Szeretem, és csak alkotok, tervezek, és csinálom a dolgom. Van bőven anyagom amiről írhatok, amit már megmutathatok. Jövök hamarosan a sok új dologgal, ötlettel, tippel, addig is megmutatom a szívemnek kedvesen alakuló kuckómat.
  • És tényleg igaz .... Nem a házad mérete teszi azt otthonná .... hanem a szíved mérete!

kuckom_3.jpg

kuckom_7.jpg

kucom_8.jpg


kuckom_1.jpg

kuckom_41.jpg

kuckom_4.jpg

kuckom_2.jpg

kuckom_71.jpg

kuckom_9.jpg

kuckom_72.jpg

KUCKOM_ISMET_2.jpg

kuckom_42.jpg

kuckom_6.jpg

kuckom_keszul1.jpg

KUCKOM_KEEM.jpg

Szerző: Hamupupocska  2014.10.19. 22:44 Szólj hozzá!

Címkék: én lakásdekoráció

Az Ötletmozaik a legfrissebb 2013 szeptemberi számában közzé tette az Ötletmozaik, a Praktika magazin és a Henkel közös pályázata - A 2013-as Barkács Bajnokság  - eredményhirdetését.

Nagy megtiszteltetés, hogy a zsebes mozaik konyhafalam  a Felújítás kategória győztese lett.

Köszönöm a lehetőséget, igazán nagyszerű érzés, amikor egy szívvel-lélekkel összehozott alkotás, szakértők elismerését is elnyeri.

Bár most kint pont zuhog az eső.... én mégis úgy érzem: Nagyszerű ez a nap! :)))

Barkács Bajnok lettem! :)

 

DSCN7853.JPGDSCN7852.JPG

Szerző: Hamupupocska  2013.08.28. 09:30 Szólj hozzá!

Címkék: én fal mozaik

Ismét Mozaikvilág a Praktika magazin oldalain :)

Ezennel az ÖtletMozaik, a Praktika valamint a Henkel közös pályázatának eredményhiredése alkalmával mint a Felújítás kategória gyöztese - a zsebes mozaikfalam!

Köszönöm a lehetőséget :)

DSCN7856.JPGDSCN7855.JPG

 

 

Szerző: Hamupupocska  2013.08.28. 09:29 Szólj hozzá!

Címkék: én fal mozaik

Van valami varázsa a munkanélküliségnek.

Neeem, nem arra az állapotra gondolok amikor a hiteltörlesztés közelgő fizetési határideje tudtán az ember belemerül a számolásba, a számlák összesítésébe, az ezekkel való sakkozásba és rájön, hogy nem akar a holnappal szembenézni .... 

Szóval inkább arra az állapotra gondolok, amikor az ember belemerül az alkotásba, és egy régen tervezett dologba fejest ugrik -  védekezési mechanizmusával felvértezve igyekszik közel agyhalottként csak azt látni, csak arra gondolni amit éppen megérint, tervez, vág, ragaszt, illeszt... elfelejtve a számlákat, a holnapot, és csak a színeket látni, érezni!

Első lépések: félkész állapot, hiányos, maszatos, fuga nélküli:

kepatmeretezes_hu_laciszulitorta019 (1)_1.JPG
kepatmeretezes_hu_laciszulitorta015.JPG
kepatmeretezes_hu_laciszulitorta025.JPGkepatmeretezes_hu_laciszulitorta016.JPGkepatmeretezes_hu_laciszulitorta028.JPGkepatmeretezes_hu_laciszulitorta030.JPG

 

Szerző: Hamupupocska  2013.02.12. 10:31 Szólj hozzá!

Címkék: fal mozaik csempe burkolat lakásdekoráció Dremel

süti beállítások módosítása