Nem, nem. Semmi erkölcstelen, semmi büntethető, semmi kőkemény fetisiszta hajlamokkal fűszerezett polgárpukkasztó dolog, még csak nem is adócsalás,  ... bár lehet, hogy attól még elítélendő - vagy ha mégsem, legalább egy korbácscsapást, egy fenékbebillentést, de minimum egy letolást érdemelnék. :)
  • Nos, miről is beszélek? 
Mindenképp tartozom egy bocsánatkéréssel azoknak akik hűségesen a blogomat követték,  követik - hálás köszönetem érte! :) .  Igen - több  hónapra felszívódtam - bár nem önszántamból, és nem teljesen, mert a Mozaikvilág Facebook profilját azért nem hanyagoltam teljesen el.
Sajnos, másfél évig olyan munkát voltam kénytelen elvállalni, amely munka mellett nem maradt időm és energiám úgy alkotni, ahogyan a szívem diktálja, sőt követeli - hiszen számomra az újítás alap- , az alkotás pedig létszükséglet. Szenvedtem is, hiányzott is az, hogy sokkal többet alkossak, és azt lépésről lépésre itt meg is osszam Veletek. 
  • No de most ennyit a  rinyából!
Képzeljétek, újból itt vagyok, váltottam, változtattam és teljes gőzzel belevetettem magam valami jóba. Erről majd később! 
Aki rendszeresen olvasta a firkáimat, az tudja, hogy sokszor hirtelen feje tetejére állítom a körülöttem lévő világot és onnantól kezdve olyan vagyok mint a buldózer - és mindent megmozgatok, ahhoz, hogy megvalósítsam azt ami mocorog a fejemben. :) . Nem, nem agybogár amely éppen készül éhen halni. 
Alkotok, nap mint nap - és  közben mégis azt éreztem, hogy valami mégsem az igazi, ezért hirtelen felindulásból nekiestem a saját kuckómnak, és átalakítottam. 
  • Kiürítettem, kifestettem, csináltam egy faltól-falig érő asztalt, ahol fent a TV mellett, akkor is alkothatok ha már a terasz, az udvar, a faház sötétbe borult - és nem kell szembesülni a nappaliban vonatszerencsétlenséget idéző képként a szétterített tengernyi apróságaimmal, ragasztóimmal, szerszámaimmal, amiket a gyerekeim eddig kénytelenek voltak kerülgetni .... :) 
Most nem írok itt a mozaikról, az ékszerkészítésről sem, azokról az új alkotásokról sem amelyeket közben már elkészítettem -  azokról a következő bejegyzésekben majd sorra írok.
Imádom az új szobámat! Még kicsit kupis, de napról napra alakul. Szeretem, és csak alkotok, tervezek, és csinálom a dolgom. Van bőven anyagom amiről írhatok, amit már megmutathatok. Jövök hamarosan a sok új dologgal, ötlettel, tippel, addig is megmutatom a szívemnek kedvesen alakuló kuckómat.
  • És tényleg igaz .... Nem a házad mérete teszi azt otthonná .... hanem a szíved mérete!

kuckom_3.jpg

kuckom_7.jpg

kucom_8.jpg


kuckom_1.jpg

kuckom_41.jpg

kuckom_4.jpg

kuckom_2.jpg

kuckom_71.jpg

kuckom_9.jpg

kuckom_72.jpg

KUCKOM_ISMET_2.jpg

kuckom_42.jpg

kuckom_6.jpg

kuckom_keszul1.jpg

KUCKOM_KEEM.jpg

Szerző: Hamupupocska  2014.10.19. 22:44 Szólj hozzá!

Címkék: én lakásdekoráció

A bejegyzés trackback címe:

https://mozaikvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr486808653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.