Hát mit is mondjak.... imádom a natúr, zöld növényes és kecsketejes kézműves szappanokat. Egyszer még korábban amikor még nem a míves szappanokat vásároltam, vettem egy díszcsomagolásos natúr szappant, amelyhez tartozott egy félbevágott bambuszból kreált szappantartó.  Nos ez azóta szépen szolgált a kis mosdóban, de sajnos kikezdte a víz. Nem lett baja, csak csúnya fekete lett a folytonos vizes érintkezések nyomán. Egyre csúnyábban néztem rá, nap mint nap, míg egyszer meg nem untam!

Kitettem a teraszra, a nap gyorsan ki is szárította. Szebb nem lett, de legalább elindult az újjászületés folyamata. :)

5:1 arányban kikevertem kis hobbyragasztót, és ezzel a kotyvalékkal bőven beecseteltem. Ez védi és vízhatlan réteget kölcsönöz neki. Innentől már csak pár perc választotta el az új ruhától.
Volt némi maradék csillámos akril minimozaikom, ezeket szilikonragasztóval sorba felragasztottam a felületére. Az aljára, vastagabb üveg, márványos mozaik kocka sorokat ragasztottam, akkora távolságra egymástól, hogy a bambusz ívét meg tudjam tartani. Majd hagytam száradni, és végül fehér vízhatlan fugával lezártam a réseket.

Egyszerű megoldás, gyerekkezeknek is ajánlom.

167-evzaro_es_terasz 172.JPG160-evzaro_es_terasz 165.JPG

Szerző: Hamupupocska  2012.07.25. 16:38 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik hobbi üvegmozaik

Már írtam korábban is, hogy egy jó ideje vágytam egy igazi retró stílusú, hungarikum hangulatú pöttyös kollekció alkotására.

Nos elkészült a megálmodott kollekció második darabja is: ez egy rusztikus, romantikus hangulatú fehér alapon sötétkék pöttyös tálca, az első egy piros alapon fehér pöttyös mozaik tálca volt.

 A fugája bézs lett, ennek célja, a rusztikus hangulatát hangsúlyozni... na és persze épp nem is volt otthon fehér fuga! :P

Tervezek ezekhez hasonló fordított változatokat is, azaz fehér alapon piros pöttyöset, majd egy másikat is, fehér alapon fekete pöttyökkel, talán egyet barnával és majd egy másikat zölddel is.

E fehér-kék pöttyös mozaik tálca mérete: 32 x 23 cm
Pereme a fülénél 9 cm magas. Matt fehér akrilfestékkel festve.

Minden egyes díszítő sötétkék pöttyöt, vágással formáztam és simára csiszoltam, így felülete egyenletes, sima, nincsenek kiálló, szúró éles részei. Alapanyaga egy fa fülestálca, díszítése minőségi üvegmozaik.

 


Szerző: Hamupupocska  2012.01.16. 09:01 2 komment

Címkék: mozaik hobbi tálca lakásdekoráció üvegmozaik Pentart festék

Ismét egy vidám tükör. Ez egy gazdagan díszített darab - minden megtalálható rajta, annyi minden, hogy felsorolni is nehéz:) ... kerámia mozaik, üvegmozaik, üvegkavics, üveglencse, koktél díszernyő, gombok, kerámia díszek, csipesz, gyöngyök és sok sok minden más is. Érdemes végigtanulmányozni kicsit a részletes képeket, mi mindent használt fel az alkotó , aki nem más mint a connecticuti Jeanine Molnar (GeminiMoonMosaics - Etsy).

Ötletládát hoztam létre, gondoltam itt megosztok Veletek egy-egy külföldi piactéren található  szépséget, érdekességet, olyan alkotások amelyek alkalmasak inspirációnak, kedvcsinálónak - az ötleteket bárki a maga módján, a saját igényére, technikájára szabhatja.

 

Szerző: Hamupupocska  2011.09.30. 22:21 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik hobbi lakásdekoráció üvegmozaik ötletláda

Itt az ősz, ideje gondoskodni a télen itt maradó kis madarakról is. Egy ilyen vidám kedves madárlak, nem csak hasznos, de díszítheti a kertünket is, vidám színeivel feldobhatja a téli táj kopár és monokróm hangulatát - így a miénket is. Ezt a madárházikót üvegmozaik, üvegkavics és süthető gyurmával díszítették. Készítője carolvs4a (etsy) télállóra tervezte, és mérete is megfelelő egy kisebb madárcsalád számára.

Ötletládát hoztam létre, gondoltam itt megosztok Veletek egy-egy külföldi piactéren található  szépséget, érdekességet, olyan alkotások amelyek alkalmasak inspirációnak, kedvcsinálónak - az ötleteket bárki a maga módján, a saját igényére, technikájára szabhatja.

Szerző: Hamupupocska  2011.09.28. 15:33 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik hobbi üvegmozaik ötletláda

süti beállítások módosítása