Hát mit is mondjak.... imádom a natúr, zöld növényes és kecsketejes kézműves szappanokat. Egyszer még korábban amikor még nem a míves szappanokat vásároltam, vettem egy díszcsomagolásos natúr szappant, amelyhez tartozott egy félbevágott bambuszból kreált szappantartó.  Nos ez azóta szépen szolgált a kis mosdóban, de sajnos kikezdte a víz. Nem lett baja, csak csúnya fekete lett a folytonos vizes érintkezések nyomán. Egyre csúnyábban néztem rá, nap mint nap, míg egyszer meg nem untam!

Kitettem a teraszra, a nap gyorsan ki is szárította. Szebb nem lett, de legalább elindult az újjászületés folyamata. :)

5:1 arányban kikevertem kis hobbyragasztót, és ezzel a kotyvalékkal bőven beecseteltem. Ez védi és vízhatlan réteget kölcsönöz neki. Innentől már csak pár perc választotta el az új ruhától.
Volt némi maradék csillámos akril minimozaikom, ezeket szilikonragasztóval sorba felragasztottam a felületére. Az aljára, vastagabb üveg, márványos mozaik kocka sorokat ragasztottam, akkora távolságra egymástól, hogy a bambusz ívét meg tudjam tartani. Majd hagytam száradni, és végül fehér vízhatlan fugával lezártam a réseket.

Egyszerű megoldás, gyerekkezeknek is ajánlom.

167-evzaro_es_terasz 172.JPG160-evzaro_es_terasz 165.JPG

Szerző: Hamupupocska  2012.07.25. 16:38 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik hobbi üvegmozaik

Hát már megint az évzáró téma ! :) És most is Mariann.

Ezen kívül erre az alkalomra nem lesz már több ilyen jellegű tál, persze, persze, lesz majd más.... Hamarosan azokat is feltöltöm, de addig is - ha nem unjátok még - íme itt a füves tál :))).Na neeem olyan füves, hová gondoltok!??? Egyszerűen csak a színe nagyon hajlik a kiskertem sarkában frissen kibujt, törékeny kis fűszalak színére.

Ezzel a tállal egy Budapesti iskolában is lesz még egy Mozaikvilág tál boldog tulajdonos tanítónéni. Legalábbis nagyon remélem, hogy ez a tál bejön majd a tanítónéninek is!

Nem részletezem most nagyon, azonos technika mint a korábbi tálak: Alapja kézzel készült kerámia tál, extrafényes mozaik díszítéssel. Minden darabja vágott, majd csiszolt, így a felülete sima és kellemes tapintású, nincsenek éles karcoló kiálló részecskéi, így balesetmentes lehet a használata.  A tál vízálló, színtartó és egy lakás bármely területén használható, kínálónak, dísznek, vagy akár tárolónak.

1-viz_palyazat_hete 028.JPG5-viz_palyazat_hete 032.JPG3-viz_palyazat_hete 030.JPG

Szerző: Hamupupocska  2012.06.05. 16:52 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik tál üvegmozaik

Ismét és még mindig az évzáró téma, de nem Györgyi, hanem most Mariann! :) Úgy érzem most már egy Budapesti iskolában is lesz még Mozaikvilág tál boldog tulajdonos tanítónéni. Legalábbis remélem, hogy az alma  tál bejön majd a tanítónéninek is!

Nem részletezem most nagyon, azonos technika mint a korábbi tálak: Alapja kézzel készült kerámia tál, extrafényes mozaik díszítéssel. Minden darabja vágott, majd csiszolt, így a felülete sima és kellemes tapintású, nincsenek éles karcoló kiálló részecskéi. A tál vízálló, színtartó és egy lakás bármely területén használható, kínálónak, dísznek, vagy akár tárolónak.


A képen még száradási folyamatban van, a fuga nincs még teljesen megszáradva:

10-nyari_kollekcio 034.JPG6-nyari_kollekcio 030.JPG1-nyari_kollekcio 020.JPG

 

Szerző: Hamupupocska  2012.05.30. 10:10 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik tál üvegmozaik

Persze, mert Györgyi mindent szeret amit csinálok!

Már hallom is az ujjongást, netán a rosszalló szempillantások rezzenését, a gyanakvó megjegyzéseket :)))) ... Na jó, naaa ... nem miiindeeeent ... csak mindent amit alkotok, minden ami a mozaikhoz vezet. Imádja a lépcsőfordulómat, az üvegbe zárt ékszerkollekciómat, a mécsestartókat, az ajtókeretet, a sámlikat, az asztalokat, a kaspókat... a tálakat, egyszóval mindent :D

Így adódott, hogy az évzáróra szánt ajándékok betervezése során, nem kérdéses dolog, hogy azonnal rám gondolt - ez látszik is már egy korábban írt bejegyzésemből, hiszen a kiwi tálat is ő rendelte. De azt is hogyan!? "Márti, csinálj már valamit: legyen tál" ... A kérdésemre, hogy színvilág, minta.... elképzelés? Hááát erre frappánsabb választ nem is kaphattam volna, mint: "Mindegy, te tudod, úgyis gyönyörű lesz!" ... Na ebből gazdálkodj és alkoss személyre szabottat, Márti - gondoltam, és ezért kezdtem faggatózni a leendő tulajdonos tanítónénik iránt .

Ime, így született meg Ő is - ez itt a Györgyi rendelésének második darabja. Bízom benne, hogy a kedves tulajdonosnak is legalább fele annyira fog tetszeni majd mint a Györgyinek - mert akkor bizonyára még egy rajongóval gazdagodok majd. :)

 

Szerző: Hamupupocska  2012.04.20. 10:01 Szólj hozzá!

Címkék: mozaik tál üvegmozaik

süti beállítások módosítása