Magas, fehér, zárt és emiatt nagyon nyomasztó is volt a lépcsőfordulónk. Első perctől gondolkodtam mivel lehetne szépíteni, feldobni és hónapról-hónapra változtak az ötleteim. A munkát is halogattam, mert tudtam, hogy nagy munka lesz - de amint megláttam egy pályázatkiírást, tudtam, hogy eljött a felújítás ideje!

Mivel a gyerekek közlekedéskor mindig összetaperolták a falat és a folytonos sikálást sem láttam már megoldásnak, úgy döntöttem, hogy hagyom a kéznyomokat a falakon, lássam merre vezet a maszatos sáv. A pályázat kiírása idejére már eleve elkészült a gyerekek "műve" és a lehetőség igazán motivált  - tehát ezt követően már aktívabb  hozzáállással kialakult gondolatban az én alkotásom is.
Nem akartam egy szokványos falvédő burkolatot -  és azt sem szerettem volna, hogy valami nagy egybefüggő blokk még jobban "összerántsa" a zárt teret, így az alapelv az volt, hogy a korlátok mentén a díszítő sáv játékosan, vidáman kövesse a maszatos útvonalat. :)
Sikerült a neten kedvezményesen de minőségi alapanyagot beszerezni: extrafényes üvegmozaik és tűzzománchatású kavicsokat. A tervezett mintához első sorban betéteket gyártottam.  Törtem, csiszoltam az üvegmozaik darabokat, majd Pattex Palma Fa vízálló ragasztóval üvegszövet hálóra rögzítettem a darabokat, megalkotva a félkör mintákat . Az így készült kilenc darab betétet csemperagasztóval felhelyeztem közvetlenül  a korlátok csatlakozási pontok fölé, illetve alá. A szintén üveghálóra ragasztott kavicsokat szabálytalanul kígyózó mintázatba ragasztottam a betéteket körülölelve. A köztes részekre, illetve a betétek alatti részekre már gyakorlatilag kitartóan egyesével ragasztottam a kavicsokat kitöltve a mintát, követve egy széles sávot.

Az elkészült burkolatot Cimsec Bahamabeige fugázóval fugáztam.
Praktikus, könnyen tisztítható és nagyon hangulatos is lett. Igazán büszke vagyok rá.  A lépcső vidám és barátságos lett, kimondottan élvezet  használni.

 

Szerző: Hamupupocska  2011.07.31. 12:57 7 komment

Címkék: fal mozaik burkolat lakásdekoráció Dremel

Kedvenc munkáim egyike jelent meg most a magazin augusztusi számában.

Szerző: Hamupupocska  2011.07.30. 17:52 Szólj hozzá!

Címkék: én mozaik hobbi lakásdekoráció üvegmozaik kis szekrény

Egyik korábbi munkám jelent meg ekkor. Köszönet a lehetőségért a Praktika magazinnak :)

 

 

Szerző: Hamupupocska  2011.07.30. 17:43 Szólj hozzá!

Címkék: én asztal mozaik lakásdekoráció üvegmozaik

süti beállítások módosítása